Mercedes GP: Még egy kevés hiányzik!

A Mercedes GP csapatfőnöke Ross Brawn úgy gondolja, hogy a bahreini szezonnyitó futamig még dolgozni kellenek azon, hogy az új MGP W01-es versenygépből ki tudják hozni a maximális teljesítményt. A brit szakember szerint még mindig hiányzik valamennyi extra teljesítmény ahhoz, hogy az első helyért csatázhassanak.

A csapat egyébként teljes mértékben német színekben indul, hiszen 2 versenyzőjük Nico Rosberg, és a 2006-os visszavonulását követően 2010-ben visszatérő Michael Schumacher lesz. A Mercedes az 1955-ös ezüstnyílak sikere óta először indul teljesen gyári csapatként, így a német cégóriás 2010-től már nem csak motorokat szállít majd a száguldó cirkuszba.

Ross Brawn: "A Mercedes-nél mindenki nagyon lelkes, és büszke hogy ebben, a fél évszázadot követően újraéledő versenyistállóban tevékenykedhet. Ráadásul úgy kezdjük az évadot, hogy a mi csapatunk a világbajnoki cím védője, nagyon felemelő érzés, így egyértelmű célunk hogy meg is védjük a bajnoki címet."

"Meglehetősen sikeres teszteléseken vagyunk túl, és elmondhatom az új Mercedes teljesítménye meglehetősen ígéretes volt a tél folyamán. Nagyjából ott tartunk ahol szerettünk volna, de keményen kell még dolgoznunk Bahrein-ig hogy már az elején futamot nyerhessünk, amit aztán egy egész éves intenzív fejlesztőmunka követ majd a háttérben, hogy az évad vége fele is versenyképes legyen a Mercedes, és harcba szállhassunk a bajnoki címért."

Elképzelhető, hogy a Mercedes jelenleg minimális lemaradásban van az élcsapatokkal szemben, de Ross elmondta, hogy nem csak a nyers versenytempó számít idén.

"Nagyon örülök annak a folyamatnak, ahogy Nico, és Michael beilleszkedett a csapatba, és mára elértük azt a szintet hogy mindkét pilótánk szerves részét képezi az istállónak. Rengeteg építő visszzajelzést kaptunk tőlük a tesztek során. Hatalmasat léptünk előre szakértelmüknek köszönhetően. Úgy gondolom hogy 2010-ben is az egyik, ha nem a legerősebb csomaggal mi rendelkezünk!"

"Az idei szezon nagy izgalmakat tartogat a rajongók számára, hiszen a legjobb versenyzők ülnek a mezőny legjobb autóiban, így ebből valami fantasztikus dolog fog kisülni. Hatalmas küzdelem várható a bajnoki címért!" - mondta Ross Brawn.

 
F1 hírek
Vettel elbukta, Webber nyerte a Magyar GP-t!
[augusztus 02 - 18:01]
Mark Webber nyerte meg a Formula–1-es világbajnokság 25. Magyar Nagydíját. A második helyen Fernando Alonso, a harmadikon Sebastian Vettel ért célba. Lewis Hamilton sebességváltójának meghibásodása miatt kiesett, így a vb-pontversenyben Webber átvette a...
Webber rajt-cél győzelem Silverstone-ban!
[július 11 - 15:40]
A Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber nyerte a Formula-1-es világbajnokság Brit Nagydíját. A második helyen a mclarenes Lewis Hamilton haladt át a célon, a harmadik Nico Rosberg lett. Brit Nagydíj rajtjánál kérdés volt, hogy a rajtnál meg tudja-e tartani az...
Sima Vettel győzelem Valencia-ban!
[június 27 - 19:38]
Sebastian Vettel győzelmével ért véget a Formula–1-es világbajnokság Európai Nagydíja. A Valenciában megrendezett versenyen – amelyen Mark Webber hatalmas balesetnek volt az egyik szenvedő alanya – Lewis Hamilton lett a második, míg Jenson Button a harmadik....
Simracing.hu: Első a szimulátorozásban!
[június 26 - 08:21]
Simracing néven új szimulátorversenyzéssel foglalkozó portál indult. Az új kezdeményezés célja hogy a szimulátorozás rajongói első kézből értesüljenek a legfrissebb sim hírekről. Ezen a hétvégén rendezik a Forma 1-es Európa nagydíjat a valenciai...
Európa Nagydíj - Valencia
[június 21 - 08:42]
Valenciai kikötő immáron a harmadik éve ad otthont az Európai nagydíjnak! Ez idáig csak Braziloknak sikerült meghódítani a Spanyol utcai Ringet, 2008-ban Felipe Massanak, tavaly Rubens Barrichellonak! Az Európa nagydíj, egy utcai versenypálya, melyet a sokak által...
Kanada: Újabb kettős Mclaren siker született!
[június 14 - 15:08]
Csakúgy, mint az előző, törökországi futamon, a Formula–1-es világbajnokság Kanadai Nagydíján is Lewis Hamilton végzett az első, míg Jenson Button a második helyen. A dobogóra még Fernando Alonso állhatott fel. A McLaren versenyzői az összetett...
Továbbra is veszélyben a Koreai nagydíj!
[június 04 - 15:43]
Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz mindenható ura, még mindig azt állítja a legjobban alakul a helyzet, a koreai versenypályát illetően, noha a politikai viszály, nem erről árulkodik. Hosszú hetek óta, megy a találgatás, lesz-e egyáltalán koreai nagydíj,...
Mclaren 1-2 a Török Nagydíjon!
[május 30 - 18:21]
Kettős Mclaren sikerrel zárult a Török nagydíj! Sokáig magabiztosan vezetett a két Red Bull azonban  a 13-as kanyar előtti féktávon a 41. körben Webber és Vettel összeütközött így a wokingi istálló és Lewis Hamilton ölébe hullott a győzelem. Meglepő...
Webberé a pole Törökországban is!
[május 29 - 12:54]
A törökországi időmérő edzés délután 13:00-kor kezdődött. Sebastian Vettel várhatta a legbizakodóbban a szombat délutáni megmérettetést, ugyanis a harmadik szabadedzésen állva hagyta a mezőnyt. Q1: Első körben természetesen az újonc csapatok gurultak...
Vettel az élen a kvalifikáció előtt!
[május 29 - 11:04]
A Török hétvége harmadik és egyben utolsó szabadedzése délelőtt 10:00-kor vette kezdetét. A pilótáknak ma már csak 1 óra állt rendelkezésükre, felkészülni az időmérőre, és a vasárnapi futamra. Heikki Kovalainen a Lotussal, és egy Toro Rosso érkezett ki...

Mondd el véleményed a fórumban is!
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez


Kapcsolat

Belga Nagydíj 2010

Péntek [aug. 27] :
1. szabadedzés: 10:00 - 11:30
2. szabadedzés: 14:00 - 15:30


Szombat
[aug. 28] :
3. szabadedzés: 11:00 - 12:00

Időmérő edzés: 14:00 - 15:00

Vasárnap
[aug. 29] :
Verseny: 14:00 - 16:00

partnereink:


Forma-1

Forma-1

Forma-1


Hirdetés

Online

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Forma-1 fórum:

  • Re: Társalgó
    Majd szerdán meglátjuk, de szerintem nem lesz súlyos büntetés, max a csapattól elveszik a pontokat, de az egyéni küzdelembe nem szólnak bele.
  • Re: MotoGP 2010 KibeszélÅ‘
    Tényleg sokkoló baleset volt! Nyugodjon békében! R.I.P
  • Re: Társalgó
    Cole: Jah. Az oszttársamnak ma felhoztam a témát! Hát ömm hogy is mondjam Å‘ azt mondta h az nme volt csapatutasitás csak közölték Massaval  a...
This text will be replaced