title Egy szezon után búcsúzik az F1GP.hu szerkesztősége
Kedves olvasóink! Fájdalom, de ismét búcsúzkodnunk kell. Reméljük, hogy most sem végleg, és a jövőben még találkozunk egymással, de egy nagy korszak az életünkben most kétségkívül lezárul. A tisztesség ezért úgy kívánja, hogy egy percre elcsendesedjünk, és visszatekintsünk arra, amit most némileg fájó szívvel a hátunk mögött hagyunk, mielőtt továbblépnénk, máris előretekintve az új feladatokra, „a következő szezonra”, mert hát az élet persze megy tovább, és ez így is van rendjén.
title Kubica nem, Räikkönen igen - formálódik a 2012-es mezőny
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatra leadott nevezéseket. A lista egyelőre meglehetősen foghíjas, és jelen állapotában semmiféle meglepetéssel nem szolgált. Ennek apropóján, három nappal az idei szezon vége után áttekintjük, hogy festenek jelenleg a csapatok jövő évi felállásai.
title A Lotus versenyzőjeként tér vissza az F1-be Kimi Räikkönen
A Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel, így hivatalossá vált, hogy a 2007-es világbajnok két év kihagyás után az enstone-i istálló pilótájaként tér vissza a Forma-1-be. A finn versenyző hasznosnak ítéli a raliban töltött időszakot, ugyanakkor elismerte, egyre inkább visszavágyott az F1-be.
title Csapattársak egymás ellen 3. - a végeredmény
A hétvégi Brazil Nagydíj leintésével véget ért a 2011-es Forma-1-es világbajnoki évad, így itt az idő, hogy mi is befejezzük korábban megkezdett sorozatunkat, és szemügyre vegyük, hogy az éves összesített statisztikák alapján mely pilóták nyerték a házon belüli párharcot csapattársukkal szemben.
Galeriak
Hirek
Minden Red Bull McLaren Ferrari Lotus Renault Mercedes Sauber Force India Toro Rosso Williams Team Lotus Virgin Hispania FIA
2011 November 28. Hétfő
2011 November 02. Szerda
2011 Október 24. Hétfő
2011 Október 16. Vasárnap
2011 Október 09. Vasárnap
2011 Október 08. Szombat
2011 Október 07. Péntek
2011 Szeptember 29. Csütörtök
2011 Szeptember 25. Vasárnap
2011 Szeptember 24. Szombat
2011 Szeptember 12. Hétfő
2011 Szeptember 10. Szombat
2011 Szeptember 01. Csütörtök
2011 Augusztus 28. Vasárnap
2011 Augusztus 27. Szombat
2011 Augusztus 26. Péntek
2011 Augusztus 02. Kedd
2011 Augusztus 01. Hétfő
2011 Július 31. Vasárnap
2011 Július 25. Hétfő
2011 Július 15. Péntek
2011 Július 11. Hétfő
2011 Július 09. Szombat
2011 Július 08. Péntek
2011 Július 04. Hétfő
2011 Június 26. Vasárnap
2011 Június 25. Szombat
2011 Június 24. Péntek
2011 Június 17. Péntek
2011 Június 13. Hétfő
2011 Június 12. Vasárnap
2011 Június 11. Szombat
2011 Június 10. Péntek
2011 Június 02. Csütörtök
2011 Május 30. Hétfő
2011 Május 27. Péntek
2011 Május 22. Vasárnap
2011 Május 21. Szombat
2011 Május 20. Péntek
2011 Május 12. Csütörtök
2011 Május 11. Szerda
2011 Május 07. Szombat
2011 Május 05. Csütörtök
2011 Április 24. Vasárnap
2011 Április 17. Vasárnap
2011 Április 16. Szombat
2011 Április 15. Péntek
2011 Április 10. Vasárnap
2011 Április 09. Szombat
2011 Április 08. Péntek
2011 Március 30. Szerda
2011 Március 27. Vasárnap
2011 Március 26. Szombat
2011 Március 25. Péntek
2011 Március 23. Szerda
2011 Március 20. Vasárnap
2011 Március 03. Csütörtök
 
Magazin

Vettel, a Forma-1 örök „legfiatalabbja”

A kétszeres világbajnok Sebastian Vettel feltalálta az örök fiatalság szérumát

Dávid Sándor: Szerintem... - Bezárt a bazár

Mielőtt leírtam a címet, hosszan gondolkodtam azon, hogy másikat írjak helyette, de aztán elvetettem az ötletet

Spa győztese és vesztese: Schumacher és Heidfeld

Nick Heidfeld úgy lett a belga hétvége vesztese, hogy rajthoz sem állhatott

Az F1GP kiadója az ASZA Bt. © 2011 Minden jog fenntartva

Coded by Olé | Tárhely és domain: Tárhely.com | Szerver hosting: EzIT | Életbiztosítás