Egy szezon után búcsúzik az F1GP.hu szerkesztősége
Kedves olvasóink! Fájdalom, de ismét búcsúzkodnunk kell. Reméljük, hogy most sem végleg, és a jövőben még találkozunk egymással, de egy nagy korszak az életünkben most kétségkívül lezárul. A tisztesség ezért úgy kívánja, hogy egy percre elcsendesedjünk, és visszatekintsünk arra, amit most némileg fájó szívvel a hátunk mögött hagyunk, mielőtt továbblépnénk, máris előretekintve az új feladatokra, „a következő szezonra”, mert hát az élet persze megy tovább, és ez így is van rendjén.
Kubica nem, Räikkönen igen - formálódik a 2012-es mezőny
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatra leadott nevezéseket. A lista egyelőre meglehetősen foghíjas, és jelen állapotában semmiféle meglepetéssel nem szolgált. Ennek apropóján, három nappal az idei szezon vége után áttekintjük, hogy festenek jelenleg a csapatok jövő évi felállásai.
A Lotus versenyzőjeként tér vissza az F1-be Kimi Räikkönen
A Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel, így hivatalossá vált, hogy a 2007-es világbajnok két év kihagyás után az enstone-i istálló pilótájaként tér vissza a Forma-1-be. A finn versenyző hasznosnak ítéli a raliban töltött időszakot, ugyanakkor elismerte, egyre inkább visszavágyott az F1-be.
Csapattársak egymás ellen 3. - a végeredmény
A hétvégi Brazil Nagydíj leintésével véget ért a 2011-es Forma-1-es világbajnoki évad, így itt az idő, hogy mi is befejezzük korábban megkezdett sorozatunkat, és szemügyre vegyük, hogy az éves összesített statisztikák alapján mely pilóták nyerték a házon belüli párharcot csapattársukkal szemben.
2011 November 10. Csütörtök
2011 Október 25. Kedd
2011 Október 16. Vasárnap
2011 Október 15. Szombat
2011 Október 12. Szerda
2011 Október 09. Vasárnap
2011 Október 07. Péntek
2011 Szeptember 29. Csütörtök
2011 Szeptember 25. Vasárnap
2011 Szeptember 24. Szombat
2011 Szeptember 15. Csütörtök
2011 Szeptember 11. Vasárnap
2011 Szeptember 10. Szombat
2011 Szeptember 06. Kedd
2011 Augusztus 30. Kedd
2011 Augusztus 28. Vasárnap
2011 Augusztus 27. Szombat
2011 Augusztus 26. Péntek
2011 Augusztus 24. Szerda
2011 Augusztus 18. Csütörtök
2011 Augusztus 10. Szerda
2011 Július 31. Vasárnap
2011 Július 30. Szombat
2011 Július 24. Vasárnap
2011 Július 23. Szombat
2011 Július 20. Szerda
2011 Július 14. Csütörtök
2011 Július 10. Vasárnap
2011 Július 09. Szombat
2011 Július 08. Péntek
2011 Július 01. Péntek
2011 Június 26. Vasárnap
2011 Június 25. Szombat
2011 Június 24. Péntek
2011 Június 13. Hétfő
2011 Június 12. Vasárnap
2011 Június 11. Szombat
2011 Június 08. Szerda
2011 Június 03. Péntek
2011 Június 01. Szerda
2011 Május 27. Péntek
2011 Május 22. Vasárnap
2011 Május 21. Szombat
2011 Május 20. Péntek
2011 Május 08. Vasárnap
2011 Május 07. Szombat
2011 Május 06. Péntek
2011 Május 01. Vasárnap
2011 Április 18. Hétfő
2011 Április 17. Vasárnap
2011 Április 16. Szombat
2011 Április 15. Péntek
2011 Április 10. Vasárnap
2011 Április 09. Szombat
2011 Április 08. Péntek
2011 Március 27. Vasárnap
2011 Március 26. Szombat
2011 Március 25. Péntek
2011 Március 08. Kedd