Egy szezon után búcsúzik az F1GP.hu szerkesztősége
Kedves olvasóink! Fájdalom, de ismét búcsúzkodnunk kell. Reméljük, hogy most sem végleg, és a jövőben még találkozunk egymással, de egy nagy korszak az életünkben most kétségkívül lezárul. A tisztesség ezért úgy kívánja, hogy egy percre elcsendesedjünk, és visszatekintsünk arra, amit most némileg fájó szívvel a hátunk mögött hagyunk, mielőtt továbblépnénk, máris előretekintve az új feladatokra, „a következő szezonra”, mert hát az élet persze megy tovább, és ez így is van rendjén.
Kubica nem, Räikkönen igen - formálódik a 2012-es mezőny
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatra leadott nevezéseket. A lista egyelőre meglehetősen foghíjas, és jelen állapotában semmiféle meglepetéssel nem szolgált. Ennek apropóján, három nappal az idei szezon vége után áttekintjük, hogy festenek jelenleg a csapatok jövő évi felállásai.
A Lotus versenyzőjeként tér vissza az F1-be Kimi Räikkönen
A Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel, így hivatalossá vált, hogy a 2007-es világbajnok két év kihagyás után az enstone-i istálló pilótájaként tér vissza a Forma-1-be. A finn versenyző hasznosnak ítéli a raliban töltött időszakot, ugyanakkor elismerte, egyre inkább visszavágyott az F1-be.
Csapattársak egymás ellen 3. - a végeredmény
A hétvégi Brazil Nagydíj leintésével véget ért a 2011-es Forma-1-es világbajnoki évad, így itt az idő, hogy mi is befejezzük korábban megkezdett sorozatunkat, és szemügyre vegyük, hogy az éves összesített statisztikák alapján mely pilóták nyerték a házon belüli párharcot csapattársukkal szemben.
2011 November 30. Szerda
2011 November 28. Hétfő
2011 November 27. Vasárnap
2011 November 23. Szerda
2011 November 17. Csütörtök
2011 November 16. Szerda
2011 November 14. Hétfő
2011 November 13. Vasárnap
2011 November 09. Szerda
2011 November 08. Kedd
2011 November 06. Vasárnap
2011 November 05. Szombat
2011 November 03. Csütörtök
2011 Október 30. Vasárnap
2011 Október 28. Péntek
2011 Október 22. Szombat
2011 Október 20. Csütörtök
2011 Október 19. Szerda
2011 Október 18. Kedd
2011 Október 17. Hétfő
2011 Október 16. Vasárnap
2011 Október 15. Szombat
2011 Október 13. Csütörtök
2011 Október 12. Szerda
2011 Október 11. Kedd
2011 Október 10. Hétfő
2011 Október 09. Vasárnap
2011 Október 07. Péntek
2011 Október 06. Csütörtök
2011 Október 04. Kedd
2011 Október 03. Hétfő
2011 Szeptember 29. Csütörtök
2011 Szeptember 28. Szerda
2011 Szeptember 26. Hétfő
2011 Szeptember 25. Vasárnap
2011 Szeptember 24. Szombat
2011 Szeptember 23. Péntek
2011 Szeptember 19. Hétfő
2011 Szeptember 14. Szerda
2011 Szeptember 13. Kedd
2011 Szeptember 12. Hétfő
2011 Szeptember 11. Vasárnap
2011 Szeptember 10. Szombat
2011 Szeptember 09. Péntek
2011 Szeptember 05. Hétfő
2011 Szeptember 02. Péntek
2011 Szeptember 01. Csütörtök
2011 Augusztus 31. Szerda
2011 Augusztus 29. Hétfő
2011 Augusztus 28. Vasárnap
2011 Augusztus 27. Szombat
2011 Augusztus 26. Péntek
2011 Augusztus 24. Szerda
2011 Augusztus 23. Kedd
2011 Augusztus 17. Szerda
2011 Augusztus 16. Kedd
2011 Augusztus 12. Péntek
2011 Augusztus 07. Vasárnap
2011 Augusztus 02. Kedd
2011 Augusztus 01. Hétfő