title Egy szezon után búcsúzik az F1GP.hu szerkesztősége
Kedves olvasóink! Fájdalom, de ismét búcsúzkodnunk kell. Reméljük, hogy most sem végleg, és a jövőben még találkozunk egymással, de egy nagy korszak az életünkben most kétségkívül lezárul. A tisztesség ezért úgy kívánja, hogy egy percre elcsendesedjünk, és visszatekintsünk arra, amit most némileg fájó szívvel a hátunk mögött hagyunk, mielőtt továbblépnénk, máris előretekintve az új feladatokra, „a következő szezonra”, mert hát az élet persze megy tovább, és ez így is van rendjén.
title Kubica nem, Räikkönen igen - formálódik a 2012-es mezőny
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) szerdán nyilvánosságra hozta a 2012-es Forma-1-es világbajnoki sorozatra leadott nevezéseket. A lista egyelőre meglehetősen foghíjas, és jelen állapotában semmiféle meglepetéssel nem szolgált. Ennek apropóján, három nappal az idei szezon vége után áttekintjük, hogy festenek jelenleg a csapatok jövő évi felállásai.
title A Lotus versenyzőjeként tér vissza az F1-be Kimi Räikkönen
A Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel, így hivatalossá vált, hogy a 2007-es világbajnok két év kihagyás után az enstone-i istálló pilótájaként tér vissza a Forma-1-be. A finn versenyző hasznosnak ítéli a raliban töltött időszakot, ugyanakkor elismerte, egyre inkább visszavágyott az F1-be.
title Csapattársak egymás ellen 3. - a végeredmény
A hétvégi Brazil Nagydíj leintésével véget ért a 2011-es Forma-1-es világbajnoki évad, így itt az idő, hogy mi is befejezzük korábban megkezdett sorozatunkat, és szemügyre vegyük, hogy az éves összesített statisztikák alapján mely pilóták nyerték a házon belüli párharcot csapattársukkal szemben.
Galeriak
Hirek
Minden Red Bull McLaren Ferrari Lotus Renault Mercedes Sauber Force India Toro Rosso Williams Team Lotus Virgin Hispania FIA
2011 November 30. Szerda
2011 November 29. Kedd
2011 November 25. Péntek
2011 November 23. Szerda
2011 November 22. Kedd
2011 November 18. Péntek
2011 November 16. Szerda
2011 November 14. Hétfő
2011 November 13. Vasárnap
2011 November 10. Csütörtök
2011 November 09. Szerda
2011 November 08. Kedd
2011 November 07. Hétfő
2011 Október 30. Vasárnap
2011 Október 27. Csütörtök
2011 Október 17. Hétfő
2011 Október 16. Vasárnap
2011 Október 15. Szombat
2011 Október 13. Csütörtök
2011 Október 12. Szerda
2011 Október 11. Kedd
2011 Október 10. Hétfő
2011 Október 09. Vasárnap
2011 Október 08. Szombat
2011 Október 07. Péntek
2011 Október 06. Csütörtök
2011 Október 05. Szerda
2011 Október 04. Kedd
2011 Szeptember 26. Hétfő
2011 Szeptember 25. Vasárnap
2011 Szeptember 24. Szombat
2011 Szeptember 23. Péntek
2011 Szeptember 22. Csütörtök
2011 Szeptember 21. Szerda
2011 Szeptember 17. Szombat
2011 Szeptember 14. Szerda
2011 Szeptember 13. Kedd
2011 Szeptember 11. Vasárnap
2011 Szeptember 10. Szombat
2011 Szeptember 09. Péntek
2011 Szeptember 08. Csütörtök
2011 Szeptember 02. Péntek
2011 Szeptember 01. Csütörtök
2011 Augusztus 29. Hétfő
2011 Augusztus 28. Vasárnap
2011 Augusztus 27. Szombat
2011 Augusztus 26. Péntek
2011 Augusztus 25. Csütörtök
2011 Augusztus 24. Szerda
2011 Augusztus 23. Kedd
2011 Augusztus 15. Hétfő
2011 Augusztus 12. Péntek
2011 Augusztus 09. Kedd
2011 Augusztus 07. Vasárnap
2011 Augusztus 04. Csütörtök
2011 Augusztus 03. Szerda
2011 Augusztus 02. Kedd
2011 Augusztus 01. Hétfő
2011 Július 31. Vasárnap
2011 Július 30. Szombat
2011 Július 29. Péntek
2011 Július 28. Csütörtök
2011 Július 27. Szerda
2011 Július 26. Kedd
2011 Július 24. Vasárnap
1   2  
 
Magazin

Vettel, a Forma-1 örök „legfiatalabbja”

A kétszeres világbajnok Sebastian Vettel feltalálta az örök fiatalság szérumát

Dávid Sándor: Szerintem... - Bezárt a bazár

Mielőtt leírtam a címet, hosszan gondolkodtam azon, hogy másikat írjak helyette, de aztán elvetettem az ötletet

Spa győztese és vesztese: Schumacher és Heidfeld

Nick Heidfeld úgy lett a belga hétvége vesztese, hogy rajthoz sem állhatott

Az F1GP kiadója az ASZA Bt. © 2011 Minden jog fenntartva

Coded by Olé | Tárhely és domain: Tárhely.com | Szerver hosting: EzIT | Életbiztosítás